Tartalomjegyzék
A spárga mártás vagy szósz kevésbé ismert, mint például a paradicsomból készült mártások. Pedig ez is rendkívül egyszerűen elkészíthető és számos módon felhasználható. Aki kipróbálja nem fog csalódni, nagyon ízletes és sokféleképpen ízesíthető. Készíthetjük csípősebben, pikánsabban vagy édesebben, attól függően, hogy mihez kínáljuk. A spárga pedig rendkívül egészséges, magas vitamin- és ásványianyag tartalma rendkívül jótékonyan hat a szervezet számára. Emiatt érdemes belőle minél többet fogyasztani és nemcsak a spárga szezonban. Egyszerűen, gyorsan elkészíthető, mely kiváló húsok mellé vagy akár tésztás ételekhez is. Még a gyerekek kedvence is lehet!
Egyszerű tejszínes spárga mártás recept
Hozzávalók:
- 1 csomag zöld spárga
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 2 dl tejszín
- 1 evőkanál liszt
- 5 dkg vaj
- 1/2 csokor petrezselyem
- só – ízlés szerint
- bors – ízlés szerint
- pár csepp frissen facsart citrom leve (elhagyható)
A spárga mártás elkészítése lépésről – lépésre:
- A spárgát a végén, ahol elpattan, letörjük a fás részét. A többit megmossuk és összekockázzuk.
- Feltesszük egy lábasban főni annyi vízzel, amennyi éppen ellepi.
- Kevés sóval ízesítjük és 5-6 percig pároljuk, főzzük.
- A levéből néhány kanálnyit összekeverünk a liszttel csomómentesre, majd hozzáadjuk a tejszínt is.
- Közben a petrezselyemzöldet megmossuk, felitatjuk róluk a nedvességet és apróra vagdossuk.
- A vöröshagymát is megpucoljuk és szintén apró kockákra vágjuk vagy le is reszelhetjük.
- Majd egy serpenyőben a vajat vagy olajat felhevítünk, rátesszük az apróra kockázott hagymát, üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a megpárolt spárgát is.
- Ízlés szerinti mennyiségű sóval, borssal fűszerezzük.
- Hozzáadjuk a tejszínt és összeforraljuk vele.
- Mikor majdnem puhára főtt, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet is (ez akár el is hagyható) és néhány csepp citromlével ízesítjük.
Díszíthetjük friss petrezselyemzölddel. Kínálhatunk önmagában friss bagettal vagy meleg pirítóssal. De remek kiegészítője lehet sülteknek, roston halaknak, tészta ételeknek egyaránt. Szárazabb húsokhoz passzol igazán, mert szaftosabbá teszi az ételt. Aki pedig a pikánsabb, csípősebb ízeket kedveli jobban, chili paprikával, gyömbérrel, de akár fokhagymával is ízesítheti még.
Jó étvágyat hozzá!
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%B6ns%C3%A9ges_sp%C3%A1rga
Vissza a kategória cikkeihez